még egy Bonn-bon

Imádom ezt a várost! Megint fantasztikus idő van. Lehet szidni a német időjárást, de megvannak az előnyei is: még sosem tudtam ennyire örülni egy kis napsugárnak. Már nagyon ősz van, hűvös van és rengeteget esik. Reggelente ködben megyek dolgozni, de akkorában, hogy néha a DHL tornyot is alig lehet látni. (amit mellesleg látni lehet a kölni dóm tetejéről. Ez pedig fordítva is igaz ugyebár)
De tegnap nem így volt. Éjszaka esett az eső, úgyhogy reggel szikrázó napsütés volt. Na most éreztem először, hogy nem akarok dolgozni menni. Úgy csavarogtam volna egy kicsit a városban, jó lett volna egy kicsit kávézgatni és nézelődni, de hát szólított a kötelesség:)
Tök jó dolog történt velem tegnap. Laurita megkért, hogy csináljak egy újfajta kimutatást az cég gyakornoki programjáról, főleg az AIESECes részéről. Egy meetingre kellett neki, ami jövő héten lesz. Gyorsan kész lettem vele, hamarabb, mint gondoltam (és hamarabb is, mint Laurita gondolta:) ) És jól is sikerült a dolog, mert Laurita-nak is tetszett, sőt, azt mondta: "tudod mit, Krisztina? Te is jössz a meetignre!" Király! És ráadásul a cuccot beillesztettük a monitoring rendszerünkbe is, szóval alkottam valamit! Hey, I developed something!!!!

Munka után rohantam elintézni néhány dolgot, aztán kávéztam egy jót egy új német ismerőssel, aztán meg irány party. Mara-nak volt búcsú bulija, szombaton hazautazik. Vele voltam Berlinben és Párizsban, ja meg együtt laktunk egy hónapig:) Szóval volt mesélni. Bár az én farewell party-m még messze van (sok víz lefolyik még addig a Rajnán:P) de most először nekem is keserű görcsbe ugrott a gyomrom. Most, hogy már megvan itt a kis saját életem (amit imádok) és vannak új barátaim (akiket szintén imádok) kezdem átérezni más búcsú bulijának a boldog fájdalmát. Mert már nekem is van itt mit magam mögött hagyni. És igen, ez a boldog fájdalom. Mert valami vagyon jó volt, ami természetesem később is jó hatással lesz rád, és pozitív irányba változtatta az életed, és szép emlék marad, de mégis. Tovább kell menni. Bár a magam kis 22 évével még nem igazán akarom a számat jártatni, de a legszebb emlékeimhez nekem is ilyen kettős érzelmek fűződnek. Összetett ez a dolog, de ezek a legszebbek, ezek a "Na utoljára még egy nagyot!" Nehéz. És jellemformáló. Az pedig sosem árt!

A partyból viszonylag hamar, 1 sör után hazaértünk. Jaj, ne is mondjátok. Sör. Mert mi más legyen Németországban. Szóval fél 12kor már otthon voltam. Készültem aluszkálni, amikor egyszercsak haza állított Harshal (az indiai lakótársam) egy hatalmas embercsordával. Úgy döntöttem, hogy társaságommal én is emelem a hangulat fényét (meg az esély az elalvásra erősen a 0 felé konvergált) Úgyhogy pókereztünk. Fél 4-ig. 35 cent híján visszanyertem a 2€-s beugrót, szóval egész jól megy a dolog. Lehet, hogy kicsit hangosak voltunk, de én próbáltam csitítgatni őket. Ami sikert ebben elértem, azt mondjuk tönkrevágtam azzal, amikor pálinkát adtam nekik:P Nagyon jó kis este kerekedett ki. Az a tipikus, amikor azon röhögsz, hogy a másik röhög, aki meg rajtad röhög, szóval nem tudjátok abba hagyni:) Helyén van ezeknek a srácoknak az esze nagyon! Meg a szíve is! Úgyhogy nagyon szeretek velük lenni!

Október 3 pedig nemzeti ünnep Németországban. Der Tag der deutschen Einheit. Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítésének a napja. Szóval így csaphattunk csütörtök este büntetlenül egy jó kis bulit, és így van egy jó hosszú hétvégénk. És hál'istennek megint szép időnk van. Mindig azt hiszem, hogy most utoljára a tél előtt, úgyhogy igyekszem kihasználni. De, kérdezhetnétek, akkor hogy lehet, hogy a gép előtt ülök már megint? Haha, kint ülök az erkélyemen! De nemsokára rendesen kimegyek a szép időbe. Csak eszembe jutottatok:)