Megint péntek

Már a negyedik a sorban. Épp egy hónapja érkeztem, és már régen megdöntöttem a külföldön tartózkodási rekordomat. Lassan kezd realizálódni bennem, hogy nem nyaralok. Nem mintha eddig nem tűnt volna fel, hiszen voltak erre utaló jelek.:) Pl. reggel kávét iszok és nem koktélt (azt csak munka után) és a telefonom ébresztőjére kelek, nem friss tengeri szellőre (bár a szellő itt is egyre frissebb)

Nagyon jó dolog újra kialakítani a saját életemet, a napi rutint. Nyilván ez nem ilyen izgalmas, ha az embert valami a korábbi életének a feladására kényszeríti, de ez a saját döntésem volt. Már kitapasztaltam, hogy melyik az utolsó busz és villamos amit el kell érnem, hogy ne késsek el, és már ráéreztem az utolsó pillanatra, amikor ki kell kászálódni az ágyból:) Már látok ismerős arcokat a buszon, akik ugyanakkor ugyanarra a buszra szállnak fel reggelente. Az egyik bácsi Spilbergre hasonlít:) Aztán, találtam egy kis pékséget a busz- és a villamosmegálló között, ahol reggelente péksütit veszek 3 perc alatt (amit jövő héttől abba fogok hagyni:) ) És már találtam egy jó kis coffee to go lehetőséget. Az egyik nap, amikor kikértem a kávémat, a nő elkezdett ujjongani, a pasi meg csalódottan a pultra csapott. Kiderült, hogy fogadtak, hogy mit fogok rendelni:) Már kívülről tudom a Radio Köln számait és már tudom mik azok a számok, amikről már menthetetlenül is Bonn fog az eszembe jutni. Munka után már gyalog vágok neki az utcáknak, mert nem tévedek el. Meg kell nekem az a 20 perc séta, hogy kicsit kikapcsolódjak munka után és újra alkalmas legyek arra, hogy fejlett társas viselkedés jeleit mutassam:)

Kedden elintéztem az utolsó hivatalos ügyet az itteni munkavállalással kapcsolatban. Le kellett jelentkeznem még egy helyen (Ausländeramt). Fél 9re kaptam időpontot, de egy kicsit várnom kellett és befutott egy másik lány is. Ugyanoda várt, mint én csak ő 8ra jött (volna, ha nem fél 9re ért volna oda:) és elkezdünk beszélgetni. "Te mit csinálsz itt?"- kérdezte. "Szakmai gyakorlaton vagyok"- mondtam. "És Te?" "Én is" mondta. "AIESEC?" Na ezt már egyszerre kérdeztük:) Ennyi az egész. 6 betű, a megfelelő sorrendben, és tudod, hogy valami már összeköt Titeket. 10 másodperc elég hozzá. Ő Paula Brazíliából, a DHLnél dolgozik és rengeteg közös ismerősünk van.

De ez a játék nem csak móka és kacagás. Szerdán pocsék napom volt. Elég vacak munkát kellett csinálnom, ami nem értelmetlen volt, csak unalmas. Meg most csináltam egyedül először és sokat szívtam vele. Ráadásul kiderült, hogy nem tudok az Oktoberfest előtti pénteken szabadnapot kivenni, így nem tudok azon a héten az AIESECes bandával Münchenbe menni. Aztán mivel rossz passzban voltam alig tudtam megszólalni. És nyilván amikor németül szóltak hozzám angolul jutott eszembe a válasz és fordítva. Aztán ideges lettem, meg dühös. Mert mindent egyre jobban akartam, persze egyre inkább elrontottam, aztán egyre többet kapkodtam, amitől csak még rosszabb lett. Tudjátok, van ilyen. Ja, és ráadásul le kellett mondanom a Train the Trainers konferenciát, mert ahhoz 2 napot kellett volna kivennem, szóval két hétvégi program ugrott egy napon. De nem baj, tuti nem fogok otthon ülni! Kitalálok vmit, az fix. Szóval alig vártam, hogy vége legyen a munkának és hazaérjek. Otthon aztán bánatomban jól kitakarítottam, néhány óra alatt az egész lakást katonás rendbe raktam, és én is meggyógyultam. Még jobb volt persze a lakótársaimnak, akik fertőtlenítőszer és tisztítószerek illatának tökéletes harmóniájába érkezhettek haza:)

Na ehhez képest a csütörtök és a péntek nagyon izgalmas volt. A csütörtök azzal indult, hogy kellemesen csalódtam. Christa, aki az MC (nemzeti vezetőség) -ben dolgozik felhívott telefonon az új brazil gyakornokunk kapcsán. két hét múlva érkezik, és neki kellett szállást találnom. Christa a felelős az albérletekért Bonnban, és már jó előre felkészítettek, hogy kemény menet lesz vele dolgozni. Ehhez képest nagyon jót dumáltunk telefonon. És mivel rosszra számítottam, a pozitív élmény még nagyobb volt. És az ilyen apróságoknak még nagyobb hatásuk van, ha az ember új környezetbe kerül. Mindkét irányba persze. Pénteken nagyon vacak idő volt. Megérkezett az ősz, de nagyon. Egész nap esett. De nem az a Jaq féle SSSSSSSS monszun eső, hanem az a csendes eső. Ami némán esik és észrevétlenül telepszik rá a hangulatodra is. Hát ismét eljött a forró esti teák ideje:) De pénteken nem volt erre időm, levegőt is alig kaptam. A főnököm egész héten nem dolgozott, úgyhogy a saját munkám mellett, az ő sürgős, ügyes bajos teendőit is el kellett látnom, úgyhogy két telefonon és két számítógépen lógtam egész nap. De nagyon élveztem, mert pörgős volt a nap és eredménye is volt a munkámnak. És elkezdtünk szervezni egy kis összejövetelt kifejezetten a mi részlegünk számára. Október elején lesz, és ha minden jó megy, nagyon klassz lesz. De még nem írok róla, csak ha már minden biztos lesz:) Hey Rita, már tök sok kajának tudom a nevét németül! Azért jutott eszembe, mert menüt is kellett választanunk. Az első hetekben az étlapon a különböző fogások neve semmit sem mondott nekem, (vagy felismertem a kaját a nevéről, de teljesen máshogy készítették el) szóval kb meglepetés volt a kaja, de mára már egész sokat megtanultam.

Amúgy, ha a munkám engedte akkor franciát tanultam. A neten tök sok gyakorló feladat van és én még elég sok mindenre emlékszem abból, amit a külkeren tanultam. Te jó ég milyen régen volt, igaz sem volt talán. Nagyon fura ebbe belegondolni, még tisztán emlékszem a külkerre és most már a végén tartok. Mondjuk már szeretnék lediplomázni.

De most nem nosztalgiázok és előre sem akarok rohanni. Bonnban vagyok és csak ez számít!

A következő post-ok valamelyikében pedig újra számíthattok egy városnézésre, mert a hétvégi uticél Frankfurt!

Pusszantás