Erinnerung

Ma volt egy Zwischenfeedback meetingem az egyik főnökömmel. Nem Laurita-val, hanem Frau Fritsch-el, aki a HR részleget vezeti. Teljesen kiment a fejemből. Bementem reggel az irodába, és 9:45kor csilingelt az outlook, hogy 15 perc múlva meetingem van. Még augusztusban egyeztettünk időpontot és egyszercsak csilingelt. Erinnerung, Erinnerung! Köszi, az emlékeztetést, hogy a gyakorlatomnak a fele már letelt. És valóban. Holnap lesz 15-e, épp 3 hónapja kezdtem. Basszus, innentől kezdve több van mögöttem, mint amennyi előttem. Kezdhetek visszaszámolni. Egy pillanat volt az egész. Még egy pillanat és Kalocsán fogok ülni a szobámban, értetlenül pislogva ki a fejemből, hogy "wtf". Mit keres itt ez a bőrönd? Airport Bonn/Cologne? Hogy is kerül ide ez a címke? Na ez sokkoló. Ja-ja nagyon gyorsan el fog telni. :(

Amúgy a munkámmal nagyon elégedettek voltak. Szeretem én is a munkámat. Magabiztosan dolgozok, ami egyben azt is jelenti, hogy a meglepetés ereje, az már elmúlt. Nem unalmas a munka, egyáltalán nem, csak már tudom, hogy mikor mire számíthatok. (bár, amikor múlt héten este negyed 8kor elküldtem egy e-mailt az egyik német kollégámnak és egyből válaszolt rá, na az mondjuk egy kicsit meglepett, de legalább megnyugodtam, hogy nem csak a gyakornokok dolgoznak a cégnél:P) Reggel indiaiakkal kezdek és este latinokkal fejezem be a munkát:) Ez aztán az élet!!!
Mondjuk az kicsit rossz, hogy ebben az épületben egyedül vagyok. Most már nagyon sok barátom van Bonnban, de ők máshol dolgoznak. Általában a DHL-nél, na igen, global partner. Na a múlt héten nagyon hiányoztak! Nincs semmi bajom a németekkel, de azért mondjuk jó lenne velük ebédszünetben összefutni. De ezen a héten a mi részlegünkre 4 új német gyakornok is érkezett, úgyhogy erőre kapott a fiatalság. Meg jött egy új állandó kolléga is, aki szintén fiatal. Szóval a hiányérzetem egy kicsit alábbhagyott:) Ja, 5 munkanap alatt megeszünk egy fél kilós kávét. Mondjuk már vagyunk rá heten, de azért mégis.

Azért van ilyen "világvége" hangulata ennek a bejegyzésnek, mert megint elment egy jó barátnőm, Dina. Vagyis holnap reggel utazik haza, Kazahsztánba. Szomszédok voltunk (még vagyunk egy fél napig) ő a másik Drachenfelsweg lakásban lakik. Nemrég jöttem haza, eddig nála voltam. Csinált egy kis búcsúvacsit, meg segítettem neki összepakolni. Hát, rohadt egy érzés! Olyan hamar összebarátkoztunk és isten tudja mikor találkozunk legközelebb. Utálom ezt, mindig ez van. Mondjuk Dinanak ez volt a 3. farewell party-ja a héten. Szerdán este volt a hivatalos (a Shaker's-ben, ami az egyik kedvenc helyünk, igen-igen, szerdánként ladies' night, 3,5€ a koktél:P) Csütörtökön meglepetés bulit szerveztünk neki, ahol Paula brazil vacsit főzött (isteni volt) és igazi brazil Caipirinha-t ittunk. Meg Caipirinha-t. És Caipirinha is volt:) Ma pedig Dina készített vacsit. Ő az én Starbucks cimborám. Kis vasárnap délutáni chill out. Kávé, süti és Bonn...

Kíváncsi vagyok legközelebb melyik Starbucks-ban futunk össze! Választék az van bőven:)

Na, elteszem magam holnapra, kialszom magamból a dühöt és a szomorúságot...